Az 5. kerület ügyeiről átláthatóan, informatívan

doktor ötker

doktor ötker

Vagyonga(rá)zdálkodás, civil pénzek - ülésezett a testület

2015. május 17. - cs.k.

A csütörtöki testületi ülés kiemelkedő jelentőséggel bírt a kerület életében. Az ellenzék megrendszabályozása céljából bevezetett kéthavonkénti ülésezési rend okozta önmagukban is nagy súlyú rendeletek voltak, mint a költségvetés, a zárszámadás, vagyonkoncepció megalkotása, belső ellenőrzés munkája, több új rendelet megalkotása, valamint az összes, a kerület ingatlan vagyonára vonatkozó lakbér és elidegenítési rendelet felülvizsgálata. Az elmúlt hónapok botrányai miatt ezeket különös érdeklődéssel várta minden képviselő és a sajtó is, mely az ülésen is képviseltette magát. Nem nagyon szokta önkormányzati rendeletmódosítás ennyire érdekelni az országos sajtót.

Az ellenzéki képviselők is készültek az összecsapásra, hiszen abból, hogy a polgármester nyilvános, jegyzőkönyvben rögzített ígérete ellenére, nem került sor előzetes egyeztetésre az ellenzéki képviselőkkel a rendeletekről, nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetés részéről komoly szándék nincs a visszás, vitatható gyakorlatok megszüntetésére, és egy, a belvárosiak vagyonát jobban védő rendelet megalkotására. Mindössze annyit szándékoztak változtatni a rendeleten, hogy mostantól legalább fél évet várnia kell egy új bérlőnek amíg megveheti az üzletét, de egy év után még a 30%-os kedvezményt is megkapja hozzá.

Már a bizottságokon komoly csaták zajlottak nem csak a rendelet politikai vonatkozásában, hanem a szakkérdések körül is.  Nyilvánvaló, hogy a fél éves várakozási idő csak egy látszatintézkedés, valószínűleg már „ott dörömbölnek az ajtón a kiválasztottak”, ahogy Steiner Pál is megjegyezte. Szakértői szinten is jött javaslat a fél év ötre növelésére,  amelyet az ülésen én terjesztettem elő, de leszavaztak, ugyanúgy mint a többi, a rendeletekhez kapcsolódó javaslataimat, melyek a kedvezmények csökkentését célozták.

Nem vették figyelembe azt a javaslatomat sem, mely szerint az elővásárlási jog gyakorlásához versenyben alakítsuk ki a vételárat, hiszen az anélkül nem elővásárlás. A hivatkozott lakástörvény az állítások ellenére nem szabályozza, hogy úgy kell az elővásárlási jogot értelmezni, ahogy a kerület teszi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy más kerületekben igenis van verseny az ajánlatok között és a nyertes ajánlatot fogadhatja el a bérlő.  A jegyző ellenvetése szerint az elővásárlásra jogosult bérlőnek nem lehet a forgalmi értéknél magasabb áron eladni az a ingatlant és egy ilyen verseny könnyen eredményezhetne ilyen helyzetet. Ebben persze az is közrejátszik, hogy a kerületben hat éve nem történt meg a forgalmi értékszámítás alapjául szolgáló övezeti átlagárak aktualizálása, melyek már akkor is meglehetősen óvatosak voltak.

Többen fejtegettük, hogy a kerület legnagyobb bevételi forrása a bérleti díjak, tehát nem érdekünk, hogy a bérbe adott ingatlanjainkat eladjuk, és ezzel levágjuk az aranytojást tojó tyúkot, viszont az üresen álló pincéket, melyek a kilencvenes évek elején ragadtak az önkormányzat nyakán, a lehető legjobb áron kell értékesíteni. De csak azokat, amelyek csak terhet jelentenek az önkormányzat számára. Esetükben az árvereztetést, mint teljesen átlátható és hatékony módszert.

A válaszban megkaptam, hogy nem cél a bérel t ingatlanok eladása. Csak az nem stimmelt, hogy a rendelet amit tágyaltunk a bérlővel terhelt, nem lakás céljára szolgáló ingatlanok értékesítése címet viselte, illusztrálva a szándék komolyságát. Sikerült viszont egy kalap alá venni a rendeletnek az ingatlanspekulációs céllal helyiséget bérlő, és annak ajtaját adott esetben ki sem nyitó befektetőket, az évek-évtizedek óta a kerületben működő, kerületben lakó üzletbérlőket.  Kifogásoltuk továbbá az ügyvédi letét szükségességét, amikor egyösszegű vételár kifizetése történik és ilyen esetben a letétkezelés költségei teljesen feleslegesen terhelik az önkormányzatot, és csak az ismert ügyvédi iroda helyzetbe hozását szolgálják.

Az egész vita során egy elképesztően cinikus és blazirt hozzáállás volt tetten érhető a vezetés részéről, ami az ingatlanok ügyében zajló nyomozás tényének ismeretében nagy bátorságnak tűnik, hiszen könnyen lehet, hogy annak nem a korábbi folyamatokat szentesítő végeredménye lesz.  A kijelölés és az értékesítés folyamatának teljes áttekintése, ami szükséges lenne a folyamat bevezetése óta eltelt évtized tükrében, szinte szóba sem került.

Az összes ellenzéki javaslatot lesöpörték az asztalról, és elfogadtak egy, a további ingaltaneladásokat legalizáló látszatintézkedést.

 

A kudarc után jött egy kis siker is. Egyik benyújtott javaslatomat elfogadta a testület, az ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos proaktív adatszolgáltatásra. Érthetőbben, ez azt jelenti, hogy mostantól az önkormányzat az ingatlan eladások adatait (név, cím, ár, értékbecslés összege, ingatlan jellege) egy kereshető, és az önkormányzat holnapjának főoldaláról könnyen elérhető adatbázisban közzé fogja tenni, az értékesítést követő 30 munkanapon belül. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy eredetileg ezt az üvegzseb törvénytől visszamenőleg, tehát 2003-tól javasoltam, de csak ex nunc fogadott el a testület.  Mindenesetre ez is nagy siker az átláthatóság felé az eddigi homály ismeretében.

Ingatlan ügyben nem ez volt az egyetlen rendelet, noha kétség kívűl ez kapta a legnagyobb figyelmet, de ott volt például a kerület vagyongazdálkodási koncepciója, melyet először alkotott meg a testület, annak ellenére, hogy azt már 2011 óta törvény írja elő. Ebben olyan finomságok voltak például, hogy lakásgazdálkodás szempontjából cél, hogy legyen 100%-ban önkormányzati lakóépületünk, miközben most jelölik ki az összes, még 100%-ban önkormányzati tulajdonú műemlék házat elidegenítésre, ami után csak olyan házak maradnak, melyek intézményeknek adnak otthont, vagy állapotuk miatt folyamatosan üríti ki az önkormányzat.  Némi ellentmondást véltem felfedezni ebben és akkor arról még nem is volt szó, hogy a koncepció másik elemeként azt is megfogalmazták, hogy ezen célok elérése érdekében az önkormányzat elad és vesz is ingatlanokat. Igen, eladja a lakásokat az eleve alacsonyra becsült forgalmi érték 15, 30, de legjobb esetben 75 %-án és utána megvesz lakásokat piaci áron.

További visszaélési lehetőség volt a felújítandó lakáspályázatok esetében, ahol a használatra nem alkalmas lakásokat adja bérbe az önkormányzat felújítás kötelezettségével, cserébe a bérlő maximum három évig csak közös költséget fizet az ingatlan után, utána viszont megvásárolhatja az ingatlant. Ennek a pályázatnak a legutóbbi fordulóját meg sem hirdetették nyilvánosan, így amikor egy előterjesztésben további 20 lakást irányoztak elő erre a célra, joggal tiltakoztam a gyakorlat folytatása ellen már a bizottsági tárgyaláson.  Alpolgármester asszonytól ígéretet kaptunk az ülésen, hogy a lakásokra nyilvános pályázat lesz kiírva és a korábbi igénylők is ezen vesznek majd részt. Őszintén szólva, erre nagyon kíváncsi leszek, mert a korábbi ígéreteket ezzel a pályázattal kapcsolatban nem sikerült betartani.

Még egy nagy falat volt hátra az összesen hét órás ülésen. A kerületi civil pályázat elbírálása. A kerületi vezetés 47 millió forintot irányzott elő helyi civil szervezetek támogatására, melyből az előterjesztés szerint 35 milliót különböző polgári körök, kisgazda és kereszténydemokrata szervezetek, valamint egy-két MSZP közeli szervezet számára kívántak kiosztani. Az előzetes egyeztetésen, ahol az előtte két nappal megkapott kész listáról kellett döntenünk, az ellenzéki képviselők közül egyedül vettem részt, és a 107 tételes listán végigmenve egyenként küzdöttem azért, hogy a valós civil szervezetek minél több, a pártokhoz köthetőek minél kevesebb pénzt kapjanak az amúgyis kivérezetett civil szektornak járó pénzekből. Óriási sikerről természetesen a többség politikai szándékának hiányában nem tudok beszámolni, azonban több mint 500 ezer forint átcsoportosítását így is sikerült elérnem a valódi civilek javára. Mivel a lista még így is túlnyomóan politikai maradt, az előterjesztést nem szavaztam meg, viszont legalább megtettem mindent annak érdekében, hogy ne csak szóvá tegyem a problémát, hanem meg is próbáljam oldani.

 Kapcsolódó cikkek:

http://vs.hu/kozelet/osszes/itt-a-belvaros-szuperfegyvere-az-ingatlanbotranyok-ellen-0512

http://nol.hu/belfold/belvaros-ujraszabva-elado-1533241

http://nol.hu/belfold/dorombolnek-mar-a-vevok-1534123

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drotker.blog.hu/api/trackback/id/tr547466466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása