Az 5. kerület ügyeiről átláthatóan, informatívan

doktor ötker

doktor ötker

Fanyűvők - Újabb kormányzati beruházás írtja a belvárosi fákat

2017. május 31. - cs.k.

Úgy tűnik nehezen képzelhető el kormányzati beruházás valamilyen mértékű fairtás nélkül.

A Városliget, az Orczy kert, a Kossuth tér, a Dagály nagyszabású projektjei után, melyekben százszámra vágtak ki értékes fákat, egy sokkal kisebb volumenű építkezés sem valósulhat meg anélkül, hogy felvisítanának a láncfűrészek.

 

Kövér László házelnöki rezidenciájának kialakítása már hónapok óta zajlik a parlament szomszédságában a Balassi Bálint utca 5-ben.

Most azonban kiderült, hogy az építkezés daruzási munkálataihoz nincs elég hely a ház előtt, így az ott lévő öt fából hármat kivágnának.

A Kossuth tér és környékének átépítése kiemelt kormányzati projekt, így a Kormányhivatal dönt a kivágás engedélyezéséről, de az V. kerületnek, mint a fák tulajdonosának hozzájárulását be kell szereznie az építtetőnek.

 

img_0278_1.JPG

 

Ez tegnap megtörtént, így úgy tűnik, semmi nem állhat útjában a fák kivágásának.

Ez azért is szomorú, mert a ház előtti fák állapotáról szóló szakvélemény szerint, noha a kőrisek átültetése nem javasolt - elsősorban azok mérete miatt, másrészt pedig nyáron, a lombképzés idején egyébként sem - de a fák nincsenek rossz állapotban, Városi fákhoz képest semmikép sem.

A fás szárú növények védelméről szóló helyi rendelet szerint a kivágott fákat az építtetőnek helyben, törzsátmérő szerint kell pótolnia. Azaz, a most kivágott, összesen 52 cm törzsátmérőjű fákat összességében ugyanilyen vastag fákkal kell majd pótolni.

 

A kormányzati népboldogító és reprezentáló igyekezet az elmúlt években úgy szabta át a Kossuth tér környékét, mintha az nem is a Belváros, nem az V, kerület része lenne. Kiemelt beruházássá nyilvánították a projekteket, a helyieket véletlenül sem kérdezték meg, hogy ők mit akarnak és a kerület is csak csendben asszisztált a folyamathoz.
Ebben az esetben sem történik másképp. A kérdéseket, hogy megfelelő tervezéssel, időzítéssel, technológia választással megmenekülhetett volna-e a három fa, már csak mi tesszük fel.

 

img_0280.JPG

 


UPDATE:
Végül a ház előtt lévő mind az 5 fák kivágták!

A bejegyzés trackback címe:

https://drotker.blog.hu/api/trackback/id/tr9412554035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lobaszopiatej 2017.05.31. 13:53:02

Dugják fel a kivágott fatönköket Kövér úr seggébe!
süti beállítások módosítása